Ugrás a tartalomhoz
Szechenyi Terv Plusz

Hírek

„Abonyiak Abonyért” Alapítvány Kuratóriumának Elnökétől
Figyelem! FONTOS FELHÍVÁS útépítésekkel kapcsolatban!  
Ahogyan lapunk arról beszámolt, a napokban adták át az abonyi Parkerdőben az erdei iskola épületét, mely a közfoglalkoztatási program keretében épült meg.
A magyar küzdősport ikonikus alakja, Ungvári Miklós a Fergeteg Triatlon SE meghívásának eleget téve Abonyban vett részt a Honvédelmi Sportszövetség által támogatott sporttáborban. A judo sport hazai kiválósága igazi példaképe a fiatal sportolóknak.
Hatalmas közönségsikert aratott a BIS előadása július 10-én szombaton este, melyet az Abonyi Lajos Művelődési Ház udvarán rendeztek meg.
Az abonyi Varga Sándor játékvezető neve közismert a labdarúgás világában. Mély megrendüléssel fogadtuk a hírt, hogy súlyos betegség után július 10-én elhunyt a nagyszerű sportember. Erről a www.focibiro.hu oldal is beszámolt:
Július 10-én délelőtt ünnepélyes keretek közt került sor az újonnan megépített erdei iskola épületének átadására a Parkerdőben.
Az ABOKOM Nonprofit Kft. és az Abonyi Lajos Művelődési Ház második alkalommal szervezte meg július 10-én a levendulaszüretet a Parkerdő mögötti levendulásban.
A helytörténeti táborban résztvevő gyerekeket és a velük lévő felnőtteket fogadta a Polgármesteri Hivatalban Pető Zsolt polgármester, aki megköszönte a táborozásban résztvevők munkáját.
Több dűlőt érint az a projekt, melynek kidolgozását követően Abony Város Önkormányzat képviselő- testülete arról döntött, hogy pályázatot nyújtanak be a külterületi utak jó minőségfű szilárd burkolattal történő ellátására.
Abony Város Önkormányzatának képviselő- testülete július 8-i rendkívüli ülésén egyhangú igennel döntött arról, hogy az Abonyi Horgász Egyesülettel új szerződést kötnek, a régit felbontják.
Abony Város Önkormányzata július 8.-i ülésén zárt napirendi pontként tárgyalta a közétkeztetésre vonatkozó pályázatot.
Ahogyan azt megírtuk, nagyon népszerűnek bizonyultak az Abonyi Üzleti Park ingatlanjai, hiszen szinte mindegyiknek van már bérlője, vagy tulajdonosa.
A jelenlegi uniós ciklusban a tervek szerint lesz mód és lehetőség multifunkcionális kereskedelmi terek létrehozására pályázatos támogatással.
A Fergeteg Triatlon SE tevékenységét már hosszabb ideje támogatja a Honvédelmi Sportszövetség, pályázat útján.
Ezen a héten egészen biztos, hogy az előkészítő munkálatok miatt forgalomkorlátozásokra kell számítania a közlekedőknek a Bethlen Gábor, a Csillag Zsigmond utcákban, valamint az Erzsébet királyné úton.
Ahogyan arról lapunk beszámolt, Zboray Viki képviseli Abony Városát Marokkó nevű lova nyergében.
A közelmúltban jött létre Abonyban az Idősügyi Tanács, Pető Zsolt polgármester kezdeményezésére.
A TGE Commerce Kft. abonyi üzemében gyárlátogatáson vett részt Pető Zsolt polgármester, Izsó Balázs külsős bizottsági elnökhelyettes, valamint Csanádi Csaba, a Településfejlesztési Osztály vezetője.
A városvezetés tavaly ősszel döntött arról, hogy pályázatot nyújt be az Üzleti Park területén tervezett „Kisállat és terménypiac” csarnok, illetve hozzá tartozó közművek és parkoló megépítésére.

Közelgő programok

Események nem találhatóak