Abony 1748-ban kapott mezővárosi rangot, vásártartási joggal, s nem sokkal ez után, valamikor a 18. század közepén telepedtek le az első zsidó családok, adófizetésükről az 1760-as évekből már dokumentumok állnak rendelkezésünkre. 1771-ben már rabbija is volt a közösségnek, és ekkor vált szükségessé az imahelyiségről történő gondoskodás. Az abonyi zsidók Ürményi Józsefhez fordultak kérelmükkel, aki megengedte, hogy saját birtokán építsenek templomot és rabbilakást, éves díj fizetése ellenében. A közösség számbeli növekedése az 1791-es, a kereskedést az ország minden helyén megengedő törvénynek volt köszönhető, Pest megyében további előnyt jelentett az a kitétel, mely szerint „sem az uraságok tisztjei, sem a helységek bírái ebben őket ne akadályozzák”.
Fennmaradt az a levél, amelyet az abonyi zsidóság írt Ürményi József országbírónak, és ez egyúttal biztos adatot is jelent az új zsinagóga építésére, amit 1786-ban kezdtek el és 1825-ig szolgált istentiszteleti célra. 1821-ben a mintegy tízszeresére növekedett közösség új, nagyobb zsinagóga építtetését határozta el. Az építkezést megelőző vallástörvényi viták dokumentumai szerint a főbejáratot a főhomlokzaton, illetve az oldalhomlokzaton elhelyezni kívánó „pártok” vitatkoztak egymással. A száz évesnél is idősebb rabbira már nem lehetett bízni a döntést, így a pozsonyi rabbihoz fordultak, aki az oldalhomlokzati bejárat ötletét támogatta, végül tehát a főbejárat az oldalhomlokzatra került (ez a későbbi átalakításnál megváltozott). 1825 őszén avatták fel a zsinagógát, az építkezés bevételeiről és kiadásairól pontos számadás maradt ránk.
Az 1840-ben megadott szabad költözési jog azt eredményezte, hogy az ötvenes évektől az abonyi zsidó családok közül több is elvándorolt innen, és távolabbi alföldi településeken, Szolnokon, Túrkevén, Tiszaföldváron, Békésben talált otthonra.
A 19. század második fele a gyarapodás időszaka – 1873 februárjában született döntés arról, hogy a hitközség „újjáalakítja templomát”, amelyet 1875-ben avattak fel.
A környező házak közül magasan kiemelkedő, kontyolt tetejű zsinagógaépület ma romosan, elhagyatottan áll, körülötte rozsdás kerítés, amely csak azt tartja távol, aki nem akar bemenni. Klasszicista stílusú, téglalap alaprajzú, a főhomlokzata előtt négy korinthoszi oszlopfővel ellátott oszlopos portikusz, amelynek hátsó falát az oszlopokat ismétlő lizénák tagolják, és külön tetővel rendelkezik. Három kőkeretes ajtó-, fölöttük pedig három, kettősíves záródású ablaknyílás tagolja a portikusz mögötti falfelületet. A főbejárat ívelt, a két oldalajtó egyenes záródású. A portikusz oszlopai egyszerű talapzaton állnak, testük felefelé karcsúsodik. Az oldalhomlokzatokat lizénákkal tagolt árkádívek osztják négy tengelyre, az árkádívekben félköríves falmélyedésben egyenes záródású ablakok. A hagyomány szerint az épületet Landherr András tervezte, aki az óbudai zsinagógának is az építésze volt. Az óbudai épület nagyon sok vonásában hasonló az abonyihoz, nagyobb méreteitől, valamint a gazdagabb díszítésű részletektől eltekintve. Itt hat oszlopos a portikusz, az oldalhomlokzatok hasonló kialakításúak, de páros, korinthoszi fejezetű lizénák tagolják őket.
A belső teret síkmennyezet fedi. A falakat antikizáló füzérdíszes páros pilaszterek tagolják, a padlót halszálka mintában rakott téglaburkolat borítja. Az egyik karzat gerendáiból még egy töredékes rész megvan, és a falban a gerendafészkek jól láthatók. A belső tér kifestése feltehetőleg az 1873-75-ös felújítás-átalakítás során keletkezett. Részben geometrikus minták tagolják a mennyezetet, minden elhanyagoltság és viszontagság ellenére jól láthatók még, élénk piros és kék színek dominálnak a mintákon. A pilaszterek füzérdíszei mellett az ablakok fölött kétoldalt félrehajtott függönydíszt festettek, a főfalak és a mennyezet találkozásánál antikizáló párkánydísz motívum fut végig. A szegélydíszek piros meanderei között antikizáló palmetták sora látszik. Az egész belső kifestés részletgazdag, egyszerre használ antikizáló és kissé a rokokó dekorációkra emlékeztető mintakincset, ennek a különleges, a végromlás szélén álló díszítésnek a megmentése éppoly fontos lenne, mint az egész épületé.
Az abonyi zsidóság a holokauszt áldozatává vált, a zsinagóga évekig elhagyottan állt, állapota egyre romlott. Utóbb az abonyi József Attila Mgtsz birtokába került, terményraktárnak használták. A rendszerváltás után az épület újra gazdátlanná vált, állapotának romlása felgyorsult. Az időközben a megmentésére létesült alapítvány 2011 és 2012 között felújíttatta a tetőszerkezetet, ezzel az összeomlástól mentve meg az épületet, de az azóta eltelt öt év során ismét jelentősen romlott az állapota, a mennyezet egy része a belső térben csak a hiányos gerendázat.
A teljes felújítása még mindig várat magára – erre az épület értékét tekintve különösen szükség lenne, hiszen az óbudai mellett a legszebb és legértékesebb magyarországi klasszicista zsinagóga, még a mostani romos, leromlott állapotában is jól érzékelhető és lenyűgöző az épület kvalitása.
Leírás forrása:
https://jphotoarchive.org/.../alfoldi-zsinagogak-cegled...
A közelmúltban az abonyi önkormányzat kezelésébe került, amely a zsidó szervezetekkel közösen keresi a teljes felújítás forrásait.