Ugrás a tartalomhoz
Szechenyi Terv Plusz

Szeretlek Karácsony - Abony Advent 2019

Egy évvel ezelőtt az volt a legnagyobb gondunk, hogy milyen sűrűn kell a jégpályát takarítanunk, hiszen első alkalommal volt a gondjainkra bízva. Azon izgultunk, hogy a korcsolyázó Télapó elég szaloncukrot tett-e a zsákjába, hogy a zenekar tagjai meg ne fázzanak, hogy a forralt boros faháznál ne legyen túl hosszú a várakozási idő, hogy a lerobbant fényfestőért kit küldjünk menteni és hogy olyan poharakat vegyünk ami melegen tartja a forró csokit. Lesznek-e elegen ahhoz, hogy megteljen a tér? Kevés lesz az Adventi bögre, vagy túl sokat rendeltünk?
Első alkalommal szerveztünk Adventi Forgatagot, szívünket, lelkünket tettük bele, mert a cél a közösség összetartó erejének a erősítése volt!
Sikerült, úgy hisszük nagyon jól sikerült. Amerre csak elnéztünk, folyamatosan érkeztetek családostól, barátostól, mintha egy hangyabollyá változott volna az addig alvó városunk központja.
Bármennyire is nehéz helyzetben vagyunk idén, ezt a fonalat nem engedjük el! Idén nincsen Forgatag, de már egyszer megtapasztaltuk, hogy milyen érzés együtt táncolni a Főtéren és az emlékeinket felszínen kell tartanunk!
Idén nincs tánc, nincs koncert, nincs forró puncs és kürtöskalács, de megvan a Szeretlek Abony érzés és bármi is történjen ezt nem hagyjuk elengedni! 

1400 alkalommal

Közelgő programok

Események nem találhatóak