Ugrás a tartalomhoz
Szechenyi Terv Plusz
2023.12.05 K.

Az elmúlt hétvége utánpótlás eredményei

U12-es csapatunk veretlen a bajnokságban

Orján Viktória edzőnk összefoglalója:

Dabas elleni mérkőzésünket az elejétől a végéig magabiztosan játszottuk. A támadásaink és a védekezésünk is rendezett volt. A mérkőzés folyamán tudtunk könnyű, gyors gólokat is szerezni.

Kóka ellen már nehezebb dolgunk volt. Az ellenfelet magas, erős játékosok jellemezték, akik könnyedén átlövést hajtottak végre a szaggatott vonalról. Az első percekben fej-fej mellett ment a két csapat. Az első félidő 10 perce után gyengébb volt a támadásunk és a védekezésünk is, ezáltal az ellenfelünk felzárkózott és félidőben csak egy gól volt a két csapat között. A második félidőben emberfogást alkalmazott az ellenfelünk. Szerencsénkre sokat gyakoroltuk edzéseken, hogy e fajta védekezés ellen sokat kell mozogniuk labda nélkül. Gyorsaságunkat kihasználva tudtunk is pár gólt lőni, és ezzel könnyen tudtuk növelni az előnyünket.

Összességében büszke vagyok a lányokra, mindenki a legjobbját nyújtotta.

Dabas KC VSE-Abonyi KC 9-24

Abonyi KC-Kóka KSK 21-14

U14-es csapatunk összefoglalója:

Mayer-Nagy Zsuzsanna edzői értékelése:

Negyedik bajnoki fordulónkra indultunk november 26-án vasárnap Tiszaföldvárra. Rettentően hideg sportcsarnok fogadott bennünket. Nagyon tartottam attól, hogy a kellően bemelegített sportolók valamelyike sérülést szenvedjen. Szerencsére sikerült megúsznunk egy-két megfázásos betegséggel a fordulót. Első meccsünket az AFSE-Rákóczifalva csapatával kezdtük. Szoros mérkőzésre lehetett számítani, de bíztam abban, hogy a második félidőre sikerül a gyors lerohanásokkal lefárasztani az ellenfelünket. Sajnos nem így történt. Sok volt a technikai hiba és a kihagyott helyzet. Hibát-hibára halmoztak a játékosok és ellenfelünk ezt nyomban kihasználta. Négy gólos hátrányba kerültünk a második félidő elejére. Időkérést követően egy picit megnyugodtunk, sikerült közelebb férkőzni az Alföldiekhez, de fordításra már nem maradt idő.

AFSE-Rákóczifalfa – Abony KC 21 – 19

Második mérkőzésen a Székács Törökszentmiklós csapatával találkoztunk. Kissé sok volt a várakozás a két mérkőzés között, ami most jól jött a testi-lelki regenerálódásra. Már az első perctől kezdve azt láttam, amit mindig is szeretnék a lányok játékában. Akarat, küzdeni tudás, csapatszellem, egymás segítése, támogatása minden téren, most nagyon egyben volt. Gyakorolni lehetett újra a sokféle figuránkat. Nagyon jól ment a védekezés és a kapusaink is remek napot fogtak ki. Felavattuk a két új igazolású leányzónkat.

Székács KE – Abonyi KC 15 - 34

Vereséget szenvedtünk az első meccsen, elsöprő győzelmet a másodikon. Megbeszéltük a hibákat, levontuk a következtetéseket. Igyekszünk orvosolni az elhibázott támadásokat.

Köszönjük szépen a támogató szurkolást a szülőknek, hozzátartozóknak!

Csapat tagjai: Babusa Melinda, Domoszlai Zóra, Döme Rebeka, Magyar Zoé, Majercsik Regina, Mayer Anna Zsófia, Mucsi Regina, Sulyok-Abonyi Viktória, Szabó Blanka, Szőke Liliána Dorka, Oláh Tamara, Vigh Emma, Zsákai Mirjam.

Teljes blokk U-17-es csapatunknál!

Szokatlan időpontban vasárnap 10 órakor kezdődött a soron következő serdülő mérkőzésünk. Az első 5 percben felváltva estek a gólok (4-4), azonban már ekkor észre vehető volt a két csapat közötti sebességkülönbség. Innen egy egészen elképesztő, és megmagyarázhatatlan 20 perces abonyi gólcsend következett, 9 gólt kaptunk, amire egyetlen egy válaszunk sem volt. Hiába az időkérés, és a cserék, a nyitott védekezés ellen egyszerűen nem találtuk az ellenszert. A pontatlan támadások mellé pedig szellős védekezés társult, ami rémisztő 20-9 félidőt eredményezett. Bizakodásra adhat okot, hogy a második félidőben már több mutatós támadást is vezettünk, és a félidőt sikerült is megnyerni.

Szigetszentmiklós NKSE II.-Abonyi KC 35-28. (20-11)

Nyeső Péter edző : Sem fizikálisan, sem képességben nem találtam jobbnak ellenfelünket, ami igazán elszomorít, úgy érzem akarati tényezők döntöttek a mérkőzésen. Az első félidőben nagyon elengedtük a hazaiakat, így a második játékrészben csak kozmetikázni tudtuk az eredményt.

Bárány József elnök

277 alkalommal

Közelgő programok

Események nem találhatóak