Fókuszban a veszélyeztetett gyermekek
Február 24-én tartották az úgynevezett Jelzőrendszeri Tanácskozást Abonyban a Kultúra Háza tükrös termében, ahol a résztvevő szakemberek számoltak be az elmúlt esztendő történéseiről.
A gyermekekkel kapcsolatos úgynevezett jelzőrendszer célja az, hogy amennyiben veszélyeztetetté válik a gyermek életvitele, akkor minél előbb észleljék és orvosolják azt. A tanácskozáson felszólalt Pető Zsolt polgármester is, aki megköszönte az e területen működő remek szakemberek áldozatkész munkáját.
A rendezvényen elhangzott, hogy szakemberhiány tapasztalható a Ceglédi Többcélú Kistérségi Társulás Humánszolgáltató Központ Család- és Gyermekjóléti Szolgálatánál. Sajnálatos módon az ebben a szférában dolgozók bérrendezése még várat magára. Jelenleg is több betöltetlen álláshely van. A helyi önkormányzat több tízmillió forintos bepótlással segíti a szervezet működését.
A Jelzőrendszeri Tanácskozás keretében van módja és lehetősége a család- és gyermekvédelemben dolgozó, szakemberként segítő munkatársaknak tapasztalatot cserélni és beszélni őszintén a problémákról, az elvégzett feladatokról. Abonyban jól működik a családvédelem, a jogszabályok által adott lehetőségek keretein belül, egymás munkáját összehangolva és segítve dolgoznak a szakemberek.
LV

