Ugrás a tartalomhoz
Szechenyi Terv Plusz
2026.09.02 Sze.

A HŐSÉGBEN IS MŰKÖDÖTT A VÁROS – NAP MINT NAP TETTÜK A DOLGUNKAT

A hőségben is működött a város – nap mint nap tettük a dolgunkat

Az idei nyár, különösen az augusztusi rendkívüli hőség komoly feladat elé állította Abonyt is. A július 30-án elrendelt harmadfokú hőségriasztást követően ezért az önkormányzatnál folyamatosan működött az úgynevezett „vöröskód bizottság”, amelynek legfontosabb feladata az volt, hogy az extrém időjárási körülmények között is biztosítsuk a város biztonságos működését és a legfontosabb szolgáltatások folyamatosságát.

A munkában a városvezetés mellett részt vettek a Polgármesteri Hivatal, a Humán Szolgáltató Központ, az önkormányzati intézmények és az ABOKOM NKft. munkatársai, valamint kiemelten számítottunk a DAKÖV Kft. szakembereinek közreműködésére.

A bizottság munkájának középpontjában a mindennapi biztonság és ezen belül is az ivóvízellátás folyamatos biztosítása állt.

Nemcsak tájékozódtunk – intézkedtünk is

Fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy a városvezetés feladata egy ilyen rendkívüli helyzetben nem merül ki abban, hogy figyeli az eseményeket, majd tájékoztatja a lakosságot.

Nap mint nap meg kellett tenni azokat az intézkedéseket, amelyekkel csökkenthettük a kockázatokat és felkészülhettünk egy esetleges súlyosabb helyzetre.

A bizottság rendszeresen tájékoztatást kapott a DAKÖV Kft.-től az aktuális víztermelési és vízfogyasztási adatokról, a hálózat állapotáról, a csőtörésekről és minden olyan körülményről, amely veszélyeztethette volna a biztonságos ivóvízellátást.

Ennek különös jelentősége volt, hiszen már a június végi hőség tapasztalatai is megmutatták, hogy Abony elöregedett ivóvízhálózata rendkívüli terhelésnek van kitéve. A város közel 98 kilométeres hálózatából mintegy 76 kilométer azbesztcement vezeték, amelynek fokozatos kiváltása hosszú távon több milliárd forintos feladat.

Folyamatos kapcsolatot tartottunk a szolgáltató szakembereivel, figyeltük az adatokat és a hálózat működését, miközben a lakosság együttműködését is kértük a vízfogyasztás mérséklésében. Arra kértük az abonyiakat, hogy a legnagyobb hőségben lehetőség szerint ne hálózati ivóvízzel locsoljanak, halasszák el az autómosást és a medencék feltöltését, illetve mérsékeljék a nem alapvető célú vízfelhasználást.

Intézményeinknek is fel kellett készülniük

A felkészülés nemcsak a vízellátás figyelését jelentette. Az önkormányzati intézmények vezetői és az ABOKOM NKft. is azt a feladatot kapták, hogy készítsék el saját intézkedési tervüket az ivóvíz- és villamosenergia-felhasználás csökkentésére.

A terveknek tartalmazniuk kellett az azonnal végrehajtható takarékossági intézkedéseket, valamint azt is, hogy egy súlyosabb helyzetben milyen további lépésekre lenne szükség. Külön fel kellett készülni arra az esetre is, ha valamely intézményben átmenetileg teljes víz- vagy villamosenergia-kimaradás következne be. Az ABOKOM a hétvégi időszakokra is készenlétet biztosított arra az esetre, ha váratlan beavatkozásra lenne szükség.

Azokra is figyeltünk, akiknek segítségre volt szükségük

A hőség elleni védekezés természetesen nem csak műszaki kérdés.

Gondoskodni kellett az ivóvízpontok működéséről, figyelni kellett az idősekre, a rászorulókra és azokra a családokra is, amelyeknek a rendkívüli körülmények között segítségre volt szükségük. Ebben kiemelt szerepet vállalt a Humán Szolgáltató Központ.

A lakossági kommunikációban folyamatosan felhívtuk a figyelmet a megfelelő folyadékbevitelre, az állatok itatására, valamint arra is, hogy ahol erre lehetőség van, a kertek és növények öntözésére ne a vezetékes ivóvizet használják.

Mindezek mögött ugyanaz az alapelv állt: rendkívüli helyzetben nem elég akkor cselekedni, amikor már megtörtént a baj. Fel kell készülni rá, figyelni kell a jeleket, és lehetőség szerint meg kell előzni.

A háttérben sokszor láthatatlan munka zajlik

A lakosság számára elsősorban azok a tájékoztatók láthatók, amelyeket az önkormányzat honlapján vagy a közösségi médiában közzéteszünk. Ezek azonban csak a munka egyik részét jelentik.

Egy-egy ilyen tájékoztató mögött telefonhívások, adatok bekérése és elemzése, szolgáltatói egyeztetések, intézményi feladatok meghatározása, készenléti intézkedések és sok ember összehangolt munkája áll.

A nyár során a DAKÖV Kft. szakemberei nemcsak a napi üzemeltetésben és a hibák elhárításában dolgoztak, hanem folytatták az ivóvízhálózat mechanikai mosatását is. (Ezzel párhuzamosan az önkormányzat hosszabb távon is foglalkozik a vízhálózat állapotával: a képviselő-testület júliusban döntött arról, hogy továbbra is aktívan kezdeményezzük az elöregedett vezetékek fokozatos kiváltását, a hálózati kapacitás növelését és az üzembiztonság javítását szolgáló fejlesztéseket, amiben az illetékes minisztérium és az országgyűlési képviselőnk közreműködését is kérjük.

Felkészültünk – és a jövőben is készen állunk

A rendkívüli időjárás kezelésére létrehozott munkacsoport augusztus végéig folyamatosan végezte feladatát. Munkájának talán legfontosabb eredménye az, hogy az extrém hőség időszakában is szervezetten, folyamatos információáramlás mellett tudtunk dolgozni, és minden érintett pontosan tudta, milyen feladata van.

A munkacsoport augusztus végével befejezte folyamatos működését, de a kialakított rendszer és együttműködés megmarad. Ha ismét olyan extrém időjárási vagy más rendkívüli körülmény alakul ki, amely ezt szükségessé teszi, készen állunk arra, hogy újra azonnal megkezdjük a közös munkát.

Szeretném megköszönni mindazok munkáját, akik ebben részt vettek: a DAKÖV Kft., a Polgármesteri Hivatal, a Humán Szolgáltató Központ, intézményeink és az ABOKOM NKft. munkatársainak, valamint mindenkinek, aki a háttérben segítette a város biztonságos működését.

Köszönöm az abonyiak együttműködését és felelősségteljes hozzáállását is. A júniusi tapasztalatok után augusztusban ismét bebizonyosodott, hogy rendkívüli helyzetben a szolgáltatók, az önkormányzat és a lakosság együttműködésére egyaránt szükség van.

Pető Zsolt

polgármester

8 alkalommal