Ugrás a tartalomhoz
Szechenyi Terv Plusz
2021.07.05 H.

Gratulálunk felnőtt labdarúgóinknak!

Felnőtt csapatunk úgy vágott neki a szezonnak hogy az első öt hely valamelyikén szeretne végezni. Bár sokáig úgy látszott hogy akár még a bajnoki cím is meg lehetne végül a bronzzal kellett megelégednie a csapatnak.

 

Érdekes év volt a Covid árnyékában. Ez a szezon egy csapatnak sem volt egyszerű.

Amatőr csapatokról lévén szó nem volt egyszerű le koordinálni ezt az évet!

Nagyon jól kezdtük a bajnokságot sok gólos győzelmek rengeteg siker élmény szebbnél szebb gólok, viszont jött egy sérülés ami az akkor legjobb formában játszó játékosunkkal történt (Szepesi Bence) és sajnos az ő szezonjának végét jelentette.

Ez egy kicsit visszább is vetette a csapatot váratlan döntetlenek és vereségek következtek de végül is a téli szünetre úgy ment pihenőre a csapat hogy a 3. helyen tanyázott.

A tavaszi szezonra 2 újabb játékos csatlakozott a kerethez (Kállai István, Kállai Richárd) akikkel új lendületet kapott a csapat és Balog Mihály személyében pedig végre megint volt olyan játékos aki el kezdte termelni a gólokat, védekezésünk pedig összeállt.

És ahogy az lenni szokott jött egy nem várt sérülés, elsőszámú kapusunk (Szabó Bence aki addig nagyszerűen védett) 6 fordulóval a vége előtt megsérült. Helyettesítésére az U19-es csapat kapusa Dudok Bence ugrott be aki még csak 17 éves de hihetetlenül jól pótolta kollegáját (11-est védett 0-1-es állásnál Ecseren a bajnok csapat otthonában) és részben neki is köszönhető a szinte hibátlan véghajrá na meg a csapat profi hozzá állásának a Sülysáppal vívott nagy csatában a 3. helyért.

Összeségében nem lehetünk elégedetlenek örülünk a harmadik helynek és minden tisztelet a játékosoknak ezért a szezonért!

Elindultunk egy úton azon az úton ami a bajnoki címet is jelentheti ennek a fiatal csapatnak.

Még többet kell dolgoznunk és látjuk azt is miben kell fejlődni ami el hozhatja végre a bajnoki aranyat és a feljutást amit nagyon megérdemelne a csapat!

Sok mindenkit ki lehetne emelni de ez egy igazi csapat munka volt!!

Két nevet még is csak ki emelnék:

Szabó Richárd aki a védelem vezére volt!

Balog Mihály aki 30 gólt rúgott és ezzel a harmadik helyen végzett a góllövőlistán!

De mégegyszer mondom ez igazi CSAPAT munka volt és mindenki egytől egyig ki vette ebből a részét!!!

Gratulálunk a bajnok Ecsernek a második Pécelnek és két nagy riválisnak Sülysápnak és Inárcsnak akik végig nyomás alatt tartottak bennünket!!

Köszönjük az elnökségnek, Elnök úrnak Molnár Károlynak, pályánkat tökéletesen előkészítő Kovács Bélának és annak a két edzőnek akik sokat segítettek ezekben a sikerekben Krupincza Tamás erőléti és Kosaras Mihály kapusedzőnek!

Illetve mindenkinek aki így vagy úgy de szorított és segítette a csapatot!

Csapat statisztikája:

30 mérkőzés: 22 győzelem, 4 döntetlen, 4 vereség.

107 rúgott (második legtöbb) és 42 kapott (harmadik legkevesebb) gól!

Boros Zsolt a felnőtt csapat edzője

766 alkalommal

Közelgő programok

Események nem találhatóak