Az abonyi származású Acsai Roland- Zelk Zoltán- és Bárka-díjas magyar író, költő, műfordító, drámaíró- Abony Város lakóinak küldi az alábbi verset a Magyar Költészet Napja alkalmából. Köszönjük szépen és kívánunk további eredményes alkotómunkát sok szeretettel és üdvözlettel.
Acsai Roland:
"Szeretettel küldöm ezt a disztichonokban írt verset Abony városának a magyar költészet napjának alkalmából. A vers ugyanúgy szól az én őseimről, mint a többi abonyiéról, és a kiinduló képet Abony városának címere adta: amiben egy kéz három kalászos búszaszálat tart. (A verset direkt Abony számára írtam, máshol nem publikáltam.)"
ABONYI ELÉGIA
Régi fotókról szél hova lett, ha a fák fala dől meg?
Lombja, ha mind kihajol? Templomi csendje se szól.
Méhkas az orgona, és a virágpora gyűlik a rögnek.
Bőg a tehén, hazaér. Gőzölög árva lepény.
Vénusz csillaga, tengeri címere lengene közben.
Gyúl teje, égi az út. Égre kiöntve a múlt.
Biblia nyitva, a régi apák anyakönyve a földben.
Leng a levél meg a nád. Mit vet az új aratás?
Perje megáll a folyásban, a nádbuga bólogat, őriz.
Hunyt tehenek legelője. Nő pipitér ki belőle.
Dús a kaszáló, és kasza élre van új kaszakő is.
Nyárba a tél belefagy. Hó az akácok alatt.
Dőlt fakereszt, belevésve az ő neve: szúrja a szálka.
Hol van a nagytemető? Merre a szántva-vető?
Búzakalásszal a kézben a tegnapi-mostani árnya.
Ácsai dédapa néz. Távoli földje az ég.
Acsai Roland
Fotó: Lőrinczy Veronika, abonyi puszta