kozerdeku-adatok-igenylese-kozzetetele-pdf
I. A szabályozás alapja
Jogszabályok:
- az információs önrendelkezési jogról és információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (Info tv.)
- a közérdekű adat iránti igény teljesítéséért megállapítható költségtérítés mértékéről szóló 301/2016. (IX. 30.) Korm. rendelet
- a közérdekű adatok megismerésére irányuló kérelmek intézésének, továbbá a kötelezően közzéteendő adatok nyilvánosságra hozatalának rendjéről szóló 1/2017/INF. számú jegyzői utasítással kiadott szabályzat
közérdekű adat: az állami vagy helyi önkormányzati feladatot, valamint jogszabályban meghatározott egyéb közfeladatot ellátó szerv vagy személy kezelésében lévő és tevékenységére vonatkozó vagy közfeladatának ellátásával összefüggésben keletkezett, a személyes adat fogalma alá nem eső, bármilyen módon vagy formában rögzített információ vagy ismeret, függetlenül kezelésének módjától, önálló vagy gyűjteményes jellegétől, így különösen a hatáskörre, illetékességre, szervezeti felépítésre, szakmai tevékenységre, annak eredményességére is kiterjedő értékelésére, a birtokolt adatfajtákra és a működést szabályozó jogszabályokra, valamint a gazdálkodásra, a megkötött szerződésekre vonatkozó adat;
közérdekből nyilvános adat: a közérdekű adat fogalma alá nem tartozó minden olyan adat, amelynek nyilvánosságra hozatalát, megismerhetőségét vagy hozzáférhetővé tételét törvény közérdekből elrendeli;
II. Közérdekű adatok megismerése
A Hivatal kezelésében lévő közérdekű adatot – törvényben meghatározott kivételekkel – bárki megismerheti erre irányuló igény alapján.
- A közérdekű adat megismerésére vonatkozó igény benyújtható:
- személyesen: Polgármesteri Hivatalban
- postai úton: 2740 Abony, Kossuth tér 1.
- elektronikus úton: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
- A kérelemben fel kell tüntetni:
- az igénylő nevét, nem természetes személy igénylő esetén a megnevezését
- az igénylő elérhetőségét, amelyen számára az adatigényléssel kapcsolatos bármely tájékoztatás és értesítés megadható
- az igényelni kívánt közérdekű adatot (részletes, egyértelmű megjelölés)
- Költségtérítés
A közérdekű adat megismerése és igénylése főszabályként ingyenes.
Előfordulhatnak azonban olyan esetek, amikor az adatigénylést teljesítő közfeladatot ellátó szerv költségtérítést kérhet. A költségtérítés jellemzően az adatigénylés teljesítéséhez kapcsolódó jelentős mértékű munkaerőigénybevételhez, vagy egyéb költséghez (nyomtatás, adathordozó, postai költség, stb) kapcsolódik.
A felmerült költségtérítés mértékéről a Hivatal a kérelem beérkezésétől számított 15 napon belül tájékoztatja az igénylőt, akinek 30 napon belül kell nyilatkoznia, hogy továbbra is fenntartja-e az igénylését (azaz kifizeti a felmerült költségeket) vagy nem. A költségtérítés megfizetésétől számított 15 napon belül a Hivatal köteles teljesíteni az adatigénylést.
A vonatkozó szabályok alapján a költségtérítés összege az alábbiak szerint alakul:
- az adatigénylés teljesítésével összefüggő munkaerő-ráfordítás összes költségeként legfeljebb munkaóránként átlagosan 4.400Ft kerül figyelembe vételre
- optikai adathordozón átnyújtott másolat: adathordozó közvetlen önköltsége, de legfeljebb 580 Ft/adathordozó
- fekete-fehér másolat papíralapon (A/4 méret, vagy A/3 méret 10 másolt oldal felett): adathordozó közvetlen önköltsége, de legfeljebb 12Ft/másolt oldal, illetve 24Ft/másolt oldal
- színes másolat papír alapon (A/4 méret 10 másolt oldal felett): adathordozó közvetlen önköltsége, de legfeljebb 130Ft/másolt oldal
- színes másolat papír alapon (A/3 méret oldalanként): adathordozó közvetlen költsége, de legfeljebb 260Ft/másolt oldal
III. Közérdekű adatok teljesítésének rendje
Amennyiben a beérkezett adatigénylés közérdekű adatigénylésnek minősül, hiánypótlásra nincs szükség és a Hivatal az illetékes, az igénylés beérkezésétől számított 15 napon belül a Hivatal eleget tesz a kérelemnek. Az adatigénylés határideje egy alkalommal további 15 nappal meghosszabbítható.
Ha az adatigénylés hiányos, a Hivatal haladéktalanul, de legkésőbb az igény beérkezését követő 15 napon belül felhívja az igénylőt az igény pontosítására.
A közérdekű adat megismerésével kapcsolatos jogsérelemre hivatkozva az igénylő bejelentéssel fordulhat a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz.
Címe: 1055 Budapest, Falk Miksa utca 9-11.
Postacíme: 1363 Budapest, Pf.: 9.
E-mail cím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Telefon: +36 (30) 683-5969
+36 (30) 549-6838
+36 (1) 391-1400
Fax: +36 (1) 391-1410
Az igénylő bírósághoz fordulhat az igény elutasítása vagy a teljesítésre nyitva álló (esetleg meghosszabbított) határidő eredménytelen eltelte esetén, valamint költségtérítés összegének felülvizsgálata érdekében.
Közérdekű adatigénylések 2026.
Szerződések Kérelem IDE kattintva Válasz IDE kattintva
Közérdekű adatigénylések 2025.
Állatvédelem Kérelem IDE kattintva Válasz IDE kattintva
Közérdekű adatigénylések 2023.
- Álladvédelem Kérelem IDE kattintva Válasz IDE kattintva
- Állatvásár Kérelem IDE kattintva Válasz IDE kattintva

