Ugrás a tartalomhoz
Szechenyi Terv Plusz
2026.09.03 Cs.

Nagy az érdeklődés az Abonyi Ifjúsági Önkormányzati Választások iránt

A mai napon az érintett oktatási intézményeket kerestem fel a szeptemberi választások kapcsán.

Ahogyan elmondtam a helyszíneken, az ötletet az adta, hogy sok osztály járt már nálunk a Polgármesteri Hivatalban, melyek tanulói élénk érdeklődést mutattak az önkormányzatiság irányában.

Abony Város Önkormányzat képviselő- testülete döntött arról, hogy Ifjúsági önkormányzati választásokat tartanak Abonyban szeptemberben. A szervezet már megválasztotta a választási bizottság tagjait, elnökét, alelnökét is. A választásokon 12-19 év közötti fiatalok indulhatnak és szavazhatnak. A legfrissebb határozat alapján szeptember 23-24-25-én lesznek Abonyban ifjúsági önkormányzati választások.

Iskoláinkban, mindkét helyszínen nagyon sok érdeklődő diák volt, akik szeretnének jelöltek lenni. Nekik szeptember 10-ig kell majd leadniuk jelentkezésüket. A jelölésük alapfeltétele 10 ajánlás összegyűjtése. Az Ifjúsági Önkormányzat 12 fős lesz majd, döntéseiket, határozataikat tárgyalni fogja Abony Város Önkormányzat képviselő- testülete. Így fiataljaink is aktívan működhetnek közre a város ügyeiben. Korábban is több javaslatukat elfogadtuk, megvalósítottuk már.

A választásokat a Polgármesteri Hivatalban szervezzük meg, választói névjegyzék alapján.

A témában bővebben itt olvashatnak:

https://abony.hu/hirek/item/3616-ifjusagi-onkormanyzati-valasztasokat-tartanak-abonyban-szeptemberben

Az Ifjúsági Önkormányzatok létrehozása nem kötelező Magyarországon, de számos településen működik ilyen szervezet. Ezek a helyi települési önkormányzatok mellett működő, önszerveződő vagy civil alapon segített tanácsadó, érdekképviseleti fórumok. Országosan mintegy 100-50 ilyen szervezet működik.

Köszönöm a diákok nagyfokú érdeklődését! Hamarosan újabb beszámolókkal jelentkezünk a témában.

Az ezzel kapcsolatos kérdéseiket a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. E-mail címre várom szeretettel.

Választásra fel, fiatalok!

Pető Zsolt polgármester

12 alkalommal