Ugrás a tartalomhoz
Szechenyi Terv Plusz
2026.09.03 Cs.

Megkezdtük a Városi Sírkerthez tartozó sírhelyek környezetének rendezését

A múltunk megbecsülésének fontos része, hogy ne csak emlékezzünk városunk egykori jeles személyiségeire, hanem méltó módon gondoskodjunk nyughelyükről is.

 Ezért kezdeményeztük egy Városi Sírkert létrehozását Abonyban. Az elképzelés lényege, hogy a Nemzeti Sírkerthez hasonlóan – de helyi szinten – összegyűjtsük, nyilvántartsuk és hosszú távon megőrizzük azoknak a személyiségeknek a sírhelyeit, akik történelmi, kulturális vagy közéleti tevékenységükkel maradandó értéket hagytak Abonyra. A Városi Sírkert nem egyetlen temetőrész lenne, hanem Abony egészére kiterjedő, úgynevezett virtuális sírkert.

 A Képviselő-testület támogatta a kezdeményezést, így megkezdődhetett az elképzelés gyakorlati megvalósítása is. Ennek egyik fontos része a sírhelyek és környezetük állapotának felmérése, illetve szükség szerinti rendezése.

 Az első munkák egyike Antos János nyughelyének környezetében történt meg. Az ABOKOM NKft. munkatársai megtisztították és rendezték a sír környezetét. Köszönöm a munkájukat! 🙏

 Antos János 1819-ben született Rétyen, Nagyenyeden tanult jogot, majd katonai pályára lépett. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc számos jelentős ütközetében harcolt, többek között Kápolnánál, Tápióbicskénél, Isaszegnél és Vácnál. Budavár ostrománál végzett szolgálataiért alezredessé nevezték ki. Világos után hatévi várfogságra ítélték, amelyből 1851-ben kegyelemmel szabadult. Ezt követően Abonyban telepedett le és gazdálkodott.

 Élete azonban nemcsak a szabadságharcról szólt. Az abonyi református közösség meghatározó személyisége lett, hosszú időn keresztül az Abonyi Református Egyházközség, illetve a kecskeméti református egyházmegye gondnoki tisztségét is betöltötte. A helyi református gyülekezet története úgy emlékezik rá, mint aki sokat tett az abonyi közösségért.

 Antos János 1906. november 20-án hunyt el Abonyban, és az abonyi református temető családi sírboltjában helyezték örök nyugalomra. Sírhelye ma már a Nemzeti Sírkert részeként védett, a Nemzeti Örökség Intézetének nyilvántartása szerint 2023 óta.

 Érdekesség, hogy idős korában maga is fontosnak tartotta a szabadságharc emlékeinek megőrzését. 1900-ban, már 81 évesen Abonyban vetette papírra visszaemlékezéseit, amelyeket Thaly Kálmán történésznek szánt. Írása halála után, 1907-ben a Századok című történelmi folyóiratban is megjelent.

 A Városi Sírkert létrehozásával éppen ezt a szemléletet szeretnénk továbbvinni: megkeresni, számba venni és méltó módon megőrizni azokat a sírhelyeket, amelyek Abony történelmének egy-egy darabját őrzik. Az előterjesztés szerint ehhez nyilvántartás készül, és a temetők fenntartóival együttműködve kívánjuk biztosítani a sírok jövőbeni gondozását is.

 Antos János sírjának környezetrendezése ennek a munkának az egyik első kézzelfogható lépése.

🤍 Egy város múltját nemcsak könyvek, régi fényképek és épületek őrzik. Őrzik azoknak az embereknek a nyughelyei is, akik életükkel, munkájukkal és áldozatvállalásukkal részesei lettek Abony történetének.

 Őrizzük meg őket méltó módon az utánunk következő nemzedékek számára is!

 Pető Zsolt polgármester

12 alkalommal