Ugrás a tartalomhoz
Szechenyi Terv Plusz
2022.02.02 Sze.

Nagyon fontosak lennének a folyamatos útkarbantartások!

Járdány Vanda önkormányzati képviselő a január végi képviselő- testületi ülésen több közérdekű témában is felszólalt napirend előtt.

Több úttal kapcsolatban jelezte, hogy hiába kérte azok padkázását, az a mai napig nem valósult meg, emiatt az utak állapota tovább romlik, illetve balesetveszélyes a közlekedők számára.

Így Járdány Vanda képviselő beszámolót tartott a négyes kerület útjaival kapcsolatosan.

A Bolyai János utcával kapcsolatban Járdány Vanda kifejtette, hogy 2019 őszén már jelezte, hogy az útpadka állapota hagy kivetnivalót maga után. Az ABOKOM Kft 2020. áprilisára ígérte az útpadka rendezését, de ez sajnos a mai napig nem történt meg, pedig a képviselő asszony közben is többször jelezte a problémát az illetékesek felé. Járdány Vanda kérte továbbá, hogy vizsgálják felül a forgalmi rendet. Egy nagy forgalmú útról van szó, és rengeteg lakossági bejelentés érkezik, ezért a képviselő asszony kérte polgármester úr segítségét, közbenjárását.

Elhangzott, hogy a Damjanich út padkázását szintén egy éve kérte Járdány Vanda, de ez sem történt még meg.

„A Damjanich úton rengeteg gyermek közlekedik. A főutat elkerülve a négyes és ötös kerületből a Damjanich útra irányítják a szülők a gyermekeket, akik iskolába járnak.”- fejtette ki Járdány Vanda

Ez egy keskeny út, mely mindkét oldalon kátyús, rossz minőségű padkával. A kerékpárosok veszélyben vannak a hozzájuk túl közel haladó autósok miatt. A beruházás elvégzése az úttest állapotának megóvása miatt is nagyon fontos lenne.

A képviselő szólt a Szent László utca ügyében is, mely egy jó minőségű út volt, de először az úttest elkezdett hullámosodni, és már nem csak bukkanók vannak rajta, hanem egyre több a kátyú is. Vanda kérte, hogy a Szent László útra is fokozott figyelmet fordítsanak a közeljövőben.

A város által vásárolt mart aszfaltból a képviselő asszony kért felújítást a Losonczi valamint a József utcába, melyek megközelíthetetlenek egy nagyobb esőzés után. A Budai Nagy Antal utca kapott a közelmúltban egy mart aszfaltos terítést, a lakosság ígéretet kapott rá, hogy érkezik rá meleg aszfalt, ezt nagyon várják.

Járdány Vanda kérte továbbá, hogy takarítsák meg a buszmegállókat, ahol ez még nem történt meg. Megfogalmazódott, hogy szükség van a Főtér áramellátásának bővítésére a rendezvények miatt, valamint fontos lenne a lakossági zöldhulladékok begyűjtésének újfajta megoldási lehetősége.

Járdány Vanda örömét fejezte ki, hogy sok önkormányzati pályázat kapott pozitív elbírálást, és megköszönte mindazok munkáját, akik részt vettek ezen pályázatok előkészítésében, megírásában és a további munkálatokban. Végezetül a város köztereinek parkosítására tért ki, a zöld területek virágosítását, fásítását szorgalmazta.

930 alkalommal

Közelgő programok

Események nem találhatóak